HU | EN
Főoldal Módszertan Feldolgozás Mintafák fatérfogatának számítása

Mintafák fatérfogatának számítása


A területi adatok mellett az erdőleltár másik legfontosabb számított jellemzője a fatérfogat. A fatérfogat a Sopp László által szerkesztett Fatömeg-számítási táblázatok adataira dr. Király László által illesztett függvénnyel kerül kiszámításra.

Mint ismeretes, a Fatömeg-számítási táblázatok a föld feletti, kéregben mért, összes fatömeget tartalmazzák, fenyők esetében a fenyőtűlevelekkel együtt.

A függvény alakja:

Nemzeti Földügyi Központ

ahol,
v = a fatérfogat,
d = mellmagassági átmérő,
h = a famagasság,
p1,...,p4 = paraméterek,
k = kitevő.

A fenti függvény a saját paramétersorával alkalmazható egyaránt összes fára és vastagfára is.

A mintaterületen az összes mintafa mellmagassági átmérője felvételre kerül, míg a magassági értékek a "Hiányzó magasságok előállítás" részben leírtak szerint szintén az összes egyedre rendelkezésre állnak. Fentiek alapján, figyelembe véve a mintafa élő avagy elhalt állapotára vonatkozó információt, a fatérfogat előállítható. A számítások a Field-Map-be betölthető úgynevezett DLL modullal történnek. Ennek során előáll az egy mintafa mintakörre vonatkozó fatérfogata, amely kiterjesztető 1 hektárra, illetve a szükséges további számítások alapjául szolgál.

Az alábbiakban az önálló paraméterekkel nem rendelkező fafajok megfeleltetése és a függvény paraméterei kerülnek feltüntetésre:

Egyéb fafajok esetében alkalmazásra javasolt fatömegtáblák
Javasolt fatömegtábla Fafaj
Akác Egyéb akác fajták
Bükk Egyéb bükk
Cser Molyhos tölgy, Olasz molyhos tölgy
Fekete dió Közönséges dió
Gyertyán Egyéb gyertyán
Kocsányos tölgy Későn fakadó tölgy, Szlavón tölgy, Magyar tölgy
Kocsánytalan tölgy Amerikai mocsártölgy, Egyéb tölgyek, Szilek, Madárcseresznye, Sajmeggy, Csepleszmeggy, Zselnicemeggy, Kései meggy, Vadalma, Vadkörte, Fehér eperfa, Berkenyék, Szelídgesztenye, Platánok, Ostorfák, Lepényfa, Japánakác, Ezüstfa, Csörgőfa, Narancseper, Egyéb kemény lombos fafaj, Vadgesztenye, Bálványfa, Közönséges szivarfa
Magas kőris Kőrisek
Közönséges nyír Nyírek
Mézgás éger Égerek
Fehér fűz Fűz klónok, Egyéb füzek
Fekete nyár Tiszaháti nyár, Jegenyenyár
Óriás nyár Olasz nyár, Francia nyár, Holland nyár, Sárvári nyár, Blanc du Poitou nyár, BL nyár, Pannónia nyár, I-45/51 (paráskérgű) nyár, I-154 nyár, I-273 nyár, H-328 nyár, Sudár nyár, Triplo nyár, Kopecky nyár, Favorit nyár, Villafranca (I-58/57) nyár, Egyéb P.x euramericana
Duglászfenyő Duglászfenyők
Erdeifenyő Sima fenyő, Erdeifenyő fajták, Közönséges boróka, Virginiai boróka, Oregoni hamisciprus, Mocsárciprus, Tiszafa, Életfa (keleti tuja), Nyugati tuja, Egyéb fenyő
Feketefenyő Banks-fenyő, Egyéb feketefenyő
Jegenyefenyő Kaukázusi jegenyefenyő, Egyéb jegenyefenyő
Lucfenyő Szerbluc, Keleti luc, Szitkafenyő, Egyéb lucfenyő
Vörösfenyő Japán vörösfenyő, Egyéb vörösfenyő


Állófa köböző függvény paraméterei összesfára


név Intercept h*d d h k
p1 p2 p3 p4 k
Akác 3,2003E+03 2,9442E-01 -1,8069E+00 -8,4771E+00 4
Bükk 4,6130E+03 7,1602E-01 -5,2382E+00 -3,4003E+01 1
Cser 3,5023E+03 -1,5094E-01 8,3832E+00 1,3218E+00 2
Fekete dió 2,6353E+03 -6,5142E-01 3,5781E+01 1,0963E+01 4
Gyertyán 2,6863E+03 -6,6721E-01 4,9944E+01 2,2083E+01 2
Juharok 4,1732E+03 -8,4755E-03 4,9389E-01 -8,4324E+00 1
Kocsányos tölgy 2,3979E+03 -5,2279E-01 2,5230E+01 2,5880E+01 4
Kocsánytalan tölgy 2,7771E+03 -7,5112E-01 3,1496E+01 3,0352E+01 3
Kőris 2,8171E+03 6,2094E-02 -1,0991E+00 1,9500E+01 3
Vörös tölgy 4,4289E+03 2,0855E-01 -1,2585E+01 -1,2265E+01 1
Agathe-F nyár 2,2920E+03 1,4296E-01 -6,3633E+00 3,0914E+01 4
Éger 3,6318E+03 -2,5983E-02 2,7393E+00 1,5578E+00 1
Fehér fűz 3,2188E+03 1,4227E-01 -3,7035E+00 -1,1502E+01 3
Fehér nyár 3,1848E+03 -3,4369E-01 1,0211E+01 2,4682E+00 3
Fekete nyár 3,4216E+03 -9,6765E-02 3,1602E+00 -9,3335E+00 2
Hársak 4,1422E+03 1,3081E-01 -2,7146E+00 -1,9825E+01 1
I-214 nyár 2,3411E+03 -1,3816E-01 1,4439E+01 1,5625E+01 4
Kései nyár 2,6780E+03 -3,5070E-01 1,0302E+01 1,2449E+01 3
Korai nyár 2,7200E+03 -1,5568E-01 8,4776E+00 6,3624E+00 2
Közönséges nyír 4,7389E+03 1,1636E+00 -3,5994E+01 -4,0625E+01 1
Óriás nyár 3,1991E+03 -1,4467E-01 7,3741E+00 7,8955E-01 2
Rezgő nyár 2,9624E+03 -3,9647E-01 1,5260E+01 1,4990E+01 3
Duglászfenyő 3,8939E+03 2,5449E-01 -1,8017E+01 -8,1867E+00 3
Erdeifenyő 3,2381E+03 5,1273E-02 5,7325E+00 -1,4593E+01 4
Feketefenyő 3,3482E+03 -2,2665E-01 1,1599E+01 -3,0405E+00 4
Jegenyefenyő 5,3501E+03 -1,2820E-02 1,0617E+00 -3,9182E+01 1
Lucfenyő 3,9833E+03 -1,5907E-01 -8,3139E+00 5,0847E+00 3
Vörösfenyő 2,6830E+03 4,8460E-03 -1,4928E+01 4,0281E+01 3





Állófa köböző függvény paraméterei vastagfára


Vastagfa térfogat (5 cm csúcsátmérőig)

név Intercept h*d d h k
p1 p2 p3 p4 k
Akác 1,9540E+03 -3,7062E-01 1,8878E+01 2,7989E+01 4
Bükk 3,1425E+03 8,4423E-02 1,0522E+01 9,9836E+00 1
Cser 2,6897E+03 -2,5748E-01 8,9831E+00 2,4665E+01 2
Fekete dió 1,8812E+03 -6,2026E-01 3,2456E+01 3,1376E+01 4
Gyertyán 1,3148E+03 -9,3930E-01 5,7440E+01 5,3458E+01 2
Juharok 2,6310E+03 -7,0879E-01 1,1778E+01 4,8825E+01 1
Kocsányos tölgy 1,8370E+03 -4,0025E-01 2,2483E+01 3,6639E+01 4
Kocsánytalan tölgy 1,6033E+03 -1,3170E+00 4,8323E+01 6,1774E+01 3
Kőris 1,7577E+03 -3,6980E-01 5,2635E+00 5,6955E+01 3
Vörös tölgy 3,4497E+03 -2,3919E-01 -5,9937E-01 1,6149E+01 1
Agathe-F nyár 1,5950E+03 8,7700E-01 -1,3105E+01 2,2206E+01 4
Éger 3,0536E+03 1,6029E-01 -8,2106E+00 1,8560E+01 1
Fehér fűz 2,3295E+03 -1,6651E-01 5,9793E+00 1,2529E+01 3
Fehér nyár 2,6870E+03 -1,3914E-01 -4,3734E-01 1,6671E+01 3
Fekete nyár 2,8568E+03 -2,1782E-01 4,4907E+00 7,5839E+00 2
Hársak 2,7540E+03 -4,6325E-01 6,9487E+00 3,0253E+01 1
I-214 nyár 1,4837E+03 -4,0770E-01 2,4319E+01 3,3255E+01 4
Kései nyár 1,8015E+03 -5,7729E-01 1,3425E+01 3,7813E+01 3
Korai nyár 1,9688E+03 -3,5080E-01 7,6528E+00 3,1661E+01 2
Közönséges nyír 3,2856E+03 4,2217E-01 -2,0960E+01 1,0212E+01 1
Óriás nyár 2,3435E+03 -3,3783E-01 5,4720E+00 2,6970E+01 2
Rezgő nyár 2,2362E+03 -3,3433E-01 8,9784E+00 3,5897E+01 3
Duglászfenyő 3,4373E+03 2,5412E-01 -2,0809E+01 5,4748E+00 3
Erdeifenyő 2,3544E+03 4,6849E-02 7,9423E-01 1,1756E+01 4
Feketefenyő 2,4087E+03 -5,2479E-02 1,5650E+00 2,2255E+01 4
Jegenyefenyő 4,7538E+03 2,1423E-02 -3,8507E+00 -2,1655E+01 1
Lucfenyő 3,4650E+03 -1,4464E-01 -1,2300E+01 2,1448E+01 3
Vörösfenyő 2,3340E+03 4,8089E-02 -1,8491E+01 4,9766E+01 3
Forrás: Dr. Sopp László, Kolozs László (szerk.): Fatömegszámítási táblázatok, Állami Erdészeti Szolgálat, Budapest, 2000